Fedésnek nevezzük azt a jelenséget, ahol az egyik égitest a másikat a Földröl nézve időlegesen elfedi, eltakarja. Együttállásnak pedig azt, amikor kettő, vagy több égitest, vagy csillagok halmaza (pl. csillagkép) ugyanott talalható az égen, vagyis
közel látszanak egymáshoz, szintén a Földről nézve. Főleg bolygóknak a Naphoz viszonyított helyzetét illetően beszélünk együttállásról, vagyis konjukcióról. Ilyeneket láthatunk itt...



2008. december 01. A Hold elfedte a Vénuszt, a Jupiter pedig a háttérben asszisztált hozzá. A két képen ezt a pillanatot lehet látni. Ezt a fotópárost, és még egy másik jól sikerült képet beküldtem a Magyar Csillagászati Egyesület-nek ahol meg is jelentek a fotók. Link:
http://hirek.csillagaszat.hu/aktualis_egi_esemenyek/20081201-venuszfedes.html


Hold, Regulus, Venus...
Holdsarló, alatta a Regulus (az Oroszlán csillagképben), jobbra pedig a Vénusz. Mindez hajnalban, amikor már a Nap is kezd felkelni. Ha hamarabb ébredek, még a Szaturnusz is a képen lenne, de erröl (mint megannyi másról) ismét lemaradtram :(((.


Saturnus, Venus...
2007. július 1. Idén a Szaturnusz és a Vénusz ekkor van nagyjából együttállásban. Ez ugyan egy távcsövön keresztül készített fotó, napnyugta tájékában. Valamiért jobban sikerült, mint a sötétedés utáni kép. Az arányokat úgy kell elképzelni szabadszemes észleléskor, hogy ha kinyújtjuk a karunkat, akkor a két bolygót egymástól körülbelül egy ujjnyira látjuk. (A kép közepén látható kör a körben attól keletkezik feltehetőleg, hogy túl kicsi nagyítást kellett eszközölni ahhoz, hogy a két objektum egy fotón lehessen, ezért sajnálatos módon láthatóvá válik a távcső fő- és segédtükre.)


Hold, Venus...
2007. 06. 18. Nappali megfigyelés! A Hold elfedte a Vénusz-t. Az ég nem volt kedvező, roppant nagy felhőtakaró volt. Emiatt a belépést nem tudtam lefotózni, a kilépést pedig kissé lekésve a 28. percet sikerült elkapni. Jól látszik, hogy nem csak a Hold-nak van sarló alakja, de a Vénusz is félállásban van.


A kilépés utáni 18. perc. Ezek a fotók egy Canon Powershot A60-as géppel készültek, egy 90/1250-es Makszutov Cassegrain távcsö 20mm-es okulárján keresztül..


A belépés elötti 10-12. perc...

A kilépés utáni 14. perc...

2007. 05. 22. A Hold elfedi a Saturnus-t. Sajnos a párás, felhös idő nem kedvezett. A kilépés pillanatát még szabadszemmel sem lehetett észlelni, mert a Hold sem volt látható a vastag felhőtakaró miatt, nemhogy maga az esemény :(((... Talán elég jól látszanak az arányok. A Hold átmérője 3476km, a Saturnus átmérője 120536km (gyűrűk nélkül), csak hát a Földtől való távolság...



Holdsarló és a Fiastyúk (Pleiadok) csillagkép együttállásban (már amennyi a csillagképből látszik). A vékony holdsarló a Nap fényét veri vissza, ettöl látszik, azonban jól látható, ahogyan a Földről visszatükröződő napfény megvilágítja a Hold egyébként árnyékban lévő részét, így a Hold teljes körvonala észlelhető. A Hold ilyenkor hamuszürke fényben pompázik...



All rights reserved, Copyright © 1999-2011 CZR - System

Last upgrade:2011 05. 12. v4.0.